Történetünk

Az apostoli keresztény egyház eredete

Az Apostoli Keresztény Egyház (názáreti) Svájcban kezdődött Samuel Heinrich Froelich (1803-1857) prédikációival. Fiatal szemináriumi hallgatóként meghallotta az Úr hívását. Bűnei miatt meggyőződve, buzgón és sok könny között kereste az Urat. Saját szavaival élve: „Ebben a tüzes kemencében sokáig maradtam, míg végül a hit szeme, amelynek középpontjában a megfeszített Jézus Krisztus állt, nyugalmat, békét és világosságot hozott nekem, és egy új teremtés talált bennem helyet.” E drámai megtérés után tette le lelkészi vizsgáit, és a svájci protestáns államegyház papjává szentelték. Ezt követően egy kis gyülekezet vikáriusává nevezték ki Leutwilben, Aargau kantonban. Prédikációi erőteljesek voltak, és nagy ébredést indítottak el – sokan jöttek el a környező templomokból, hogy meghallgassák prédikációit. A korábban gyéren látogatott istentiszteletek most megteltek. Froelich prédikációi „az evangélium fő tanításairól” szóltak. Azt tanította, hogy az ember halott a bűnben: hogy egyedül Jézus Krisztus és az Ő engesztelésébe vetett hit által igazul meg, és hogy hit által újjászületünk, és a Szentlelket kapjuk a „gyilkos és kárhoztató törvény” helyett. Ez az üzenet gyökeresen ellentétben állt az államegyházzal – lelkes hallgatóságra talált azok között, akik éheztek és szomjaztak többre, mint amit eddig kaptak. Ezért nem volt meglepő, hogy a környező gyülekezetek féltékeny lelkészei hamarosan számos okot találtak arra, hogy kritizálják ezt az új prédikátort. Ebben az időben, ahogy Froelich ismeretei a Szentírásról gyarapodtak, úgy nőtt az ellenállása is a csecsemőkeresztség uralkodó szokásával szemben.

Az egyházi tanáccsal való konfliktus egyre fokozódott, és végül a papságból való elbocsátásához, valamint az államegyházból való kiközösítéséhez vezetett. Az aargaui kormányzat engedélye az utazásra is kiterjedt, és mind a katolikus, mind a protestáns egyházi tisztviselőket elrendelték, hogy tartóztassák le és küldjék vissza, amennyiben a joghatóságuk alá kerül. Számkivetettként Froelich csatlakozni kezdett az óbaptistákhoz (mennonitákhoz) és másokhoz, akik elhagyták az államegyházat. Miután a csecsemőkeresztséget Írás-ellenesnek minősítette, Froelich 1832 februárjában újra megkeresztelkedett. Helyzetének bizonytalansága ellenére aktívvá vált, utazott, hogy prédikáljon azoknak, akik hajlandóak voltak meghallgatni. Ebben az időben vált szektásként nagy hírnévre. Folyamatosan fennállt a börtönbüntetés veszélye, és gyakran éjszaka utazott, hogy elkerülje a letartóztatást. Az üldöztetés idején magángyűléseken prédikált, és sok új gyülekezetet alapítottak.

Nem állt szándékában új felekezetet alapítani. Ő és a mozgalom tagjai azonban Neu-Taufer (Új Baptisták) néven váltak ismertté. Végül felvették az Evangélikus Baptista nevet.

Az egyház növekedése és kihívásai

Az evangélium terjesztésének munkája komolyan folytatódott, és harmincöt éven belül körülbelül 110 gyülekezet alakult. Az egyház gyorsan terjedt, és gyülekezetek alakultak Svájcban, Elzászban és Dél-Németországban. Nem sokkal később a hit elterjedt Ausztria-Magyarország és a Balkán régióiban is. Kelet-Európában a hívőket názáretieknek nevezték. Becslések szerint az első világháború előtt a gyülekezet létszáma csak Magyarországon akár 30 000 tagot is számlálhatott. Az első észak-amerikai gyülekezetet 1847-ben alapították. Egy segítségkérés hatására Samuel Froelich és a többi svájci presbiter Benedict Weyenethet presbiterré szentelte fel, és elküldte egy amis-mennonita gyülekezetbe New Yorkban. Weyeneth erőfeszítései vezettek a felekezet első gyülekezetének megalakulásához a mai Croghanban, New York államban. Az egyház terjedt, és elsősorban a Középnyugaton tapasztalt növekedést. Bár néha új amishoknak nevezik őket, ezek a hívők általában evangélikus baptistáknak nevezték magukat. 1917-ben, hogy elkerüljék a baptista felekezettel való azonosulást, az egyház egységes nevet vett fel: Apostoli Keresztény Egyház. Ahogy az amerikai egyház virágzott, sok német ajkú mennonita vagy amis hátterű hívőt vonzott. Az amerikai Apostoli Keresztény Egyház némileg függetlenül fejlődött az európai, különösen a kelet-európai egyházaktól.

Az európai háborúk és nehézségek okozta zűrzavarban a kelet-európai názáretiek Észak-Amerikába vándoroltak. A magukkal hozott kulturális szokások ellentmondtak az amerikai egyházakban uralkodó kultúrának. Bár kezdetben sokan alkalmazkodtak Amerika új rendjéhez, az aggodalmak és a félreértések egyre nőttek. Sajnos a viták középpontjában ezek a kulturális különbségek álltak, különösen a bajusz viselése. Az amis befolyás nem tolerálta ezt a gyakorlatot, amely a balkániak körében mindennapos volt. A baj addig fokozódott, amíg a tagokat megfegyelmezték a borotválkozás megtagadása miatt. Az európai vének megpróbáltak közvetíteni és megoldani a problémákat. Erőfeszítéseik ellenére néhány évvel később megosztottság történt. Mivel az amerikai egyházak vezetésének szinte minden része az eredeti rend mellett maradt, a nemrég bevándorolt testvérek az európai vének segítségével azon dolgoztak, hogy megalapítsák a szétvált testvéreket. Idővel Apostoli Keresztény Egyház (Názáreti) néven váltak ismertté. A háború utáni években az egyház növekedést tapasztalt a kommunista Kelet-Európából érkező názáreti testvérek bevándorlása révén. Az üldöztetés elől menekülve jobb életet kerestek Észak-Amerikában. Sok gyülekezet megőrizte kelet-európai jellegének egy részét, különösen azok között a csoportok között, amelyek a közelmúltban emigráltak.